Falunap: a pályázati eljárást felfüggesztik Nyomtatás

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 27/2010. (IV. 28 ) közleménye „A vidéki rendezvények, falunapok szervezésére 2010.” kiírt pályázati eljárás eredményéről.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (továbbiakban: Támogató) 2010. évben pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására (a továbbiakban: pályázati felhívás).

A pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően a 2010. február 26-ig benyújtott pályázatok feldolgozása, értékelése megtörtént. A pályázati döntés a bíráló bizottság tagjai által megállapított sorrenden alapul, a rendelkezésre álló keretösszeg eléréséig. Az értékelés során a bizottság a felhívásban szereplő kritériumok alapján, összességében bírálta el a beérkezett pályázatokat.

Az ÚMVP Irányító Hatósága, a 1003/2010. (I. 19.) döntési moratórium elrendeléséről szóló Kormányhatározatban foglaltak alapján, a pályázati eljárást felfüggeszti.

Forrás: FVM - Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

Share